Az ecsetvonások

A kínai írásjegyek felépítésének alapja etimológiailag a gyök, amely annak általában önálló jelentéssel is bíró részlete. Erről az Írás oldalon bővebb információ is olvasható. Azonban a leírásuk alapja a különböző ecsetvonások leírása, ezekből épül ugyanis fel az írásjegy maga.

Az ecsetvonások leírásának vannak általánosabb szabályai. Pl. a legtöbb ecsetvonást mindig felülről lefelé húzzuk, a vízszinteseket pedig mindig balról jobbra.
Kizárólag egyetlen ferde vonás van, amelyet alulról felfelé húzunk, ez az ábrán a 6-ossal jelölt. Jobbról balra csak ferde vonások (Pl.: 4-es vagy a 15-ös nagyobbik szára) húzhatók.

A legalapvetőbb 7 ecsetvonásnak az 1-6-ost, valamint hetedikként általánosan a "kampós"-nak nevezett vonásokat  (pl. 9-es) tartják. Ezek ismeretében a többi vonás is könnyen leírható.

Minden vonásnak van egy elnevezése. Az ábrára kattintva letölthető a táblázat pdf-fáljban. Ezen szerepelnek a vonások nevei kínaiul és kiejtésük szerint is.

Vannak továbbá az egyes vonások ecsettel való leírásának is szabályai. Előbb azonban az írásjegyek felépítéséről essen szó.
A kínai írásjegyek mindegyikének van egy ún. "vonássorendje", ami pontosan meghatározza, hogy az írásjegyeket felépítő (ecset)vonásokat milyen sorrendben kell heghúzni. Ez nem pusztán egy önkényes szabály. Egyrészt segít a bonyolultabb sokvonásos írásjegyeket szépen és helyesen felépíteni, másrészt, mivel minden gyöknek minden őt tartalmazó írásjegyben azonos a vonássorrendje, így könnyebbé válik az írásjegyek tanulása. Harmadik előnyéről a kalligráfia olvasásánál mutatok be egy példát, ugyanis a kötött vonássorrend nélkül lehetetlen lenne egyes szabadabb kalligráfiai stílusok elolvasása. Végül, de nem utolsó sorban a legtöbb szótár használatához is elengedhetetlen a vonások ismerete, ugyanis ennek segítségével tudjuk könnyen és gyorsan megszámolni egy írásjegy vonásszámát, márpedig a legtöbb szótárban van vonásszám szerinti index, valamint a gyökök is a vonásaik száma alapján vannak sorba rendezve. Ha egy írásjegyről nem tudok mást, csak hogy pl. 8 vonásból áll, innen már el tudok indulni a keresésére a szótárban.

Egy példa a gyökök vonássorendjére a szögletes alakzatok rajzolása. Itt mindig a bal oldalt húzzuk először, majd a felső és a jobb oldalt. Ezután, ha a szögletes alakzat még bekerít más írásjegyelemeket, akkor azok következnek a saját megfelelő sorrendjükben, végül a szögletes alak alja. Ezek a szabályok minden egyes gyökre adottak, bár a japán hivatalos sorrend és a kínai némely esetben eltérhet egymástól. Az ábrán erre látható egy példa. Ebből is kitűnik, hogy az említett eltérés sosem jelentős és az alapelvek mindkét esetben változatlanok.

Ahogy az egyes vonásoknak a gyökökön belül megvan a sorrendje, úgy az egyes gököknek a sorrendje is adott egy írásjegyen belül. Az erre vonatkozó szabályok sokkal egyszerűbbek. "Balról jobbra és fentről lefelé". Azaz az egymás melletti gyökökből először a bal utána a jobboldalit rajzoljuk meg, az egymás felettiekből pedig előbb a felsőt, aztán az alsót. Erre látható két példa az ábrán. Az alsó példán a bekerítő gyök a többihez képest balra fent helyezkedik el, így tehát mindenképpen őt kell először megrajzolni, ezután a belül levő gyökökre már alkalmazható a "balról jobbra..." szabály.

Az egyes vonások ecsettel való leírása

Amint az eddigi ábrákon látható, valamint a galériában is szép példákon megfigyelhető, az ecsetvonások korántsem egyszerű "csíkok", önmagukban is megvan a szerkezetük. Némely vonás vastagon kezdődik, majd elvékonyodik és ismét vastag lesz. Némelyik vékony tüskeként végződik, másoknak a végén kampó van. A vonásoknak ez a szerkezete pontosan az ecset használata folytán alakult ki, és az erre vonatkozó szabályok megtanulásával kezdődik a kalligráfia tanulása.
A szabályos (standard) írásstílusban, és a továbbiak erre vonatkoznak, például a függőleges ecsetvonások szinte mindegyike egy széles, ferde "bunkóval" kezdődik. A vízszintes vonásnak általában a végén van ehhez hasonló. A négyszögek jobb felső sarkán megfigyelhető, hogy egy ferde élet alkotó vastag sarka van. Ezeket mind-mind az ecset játéka alakítja ki. Egyrészt az ecset húzásának iránya, másrészt az határozza meg, hogy az ecsetet mennyire nyomjuk oda a papírhoz, vagyis milyen szélesen húzzuk a vonást. Ezeknek a megtanulása rengeteg gyakorlást és még több gyakorlást igényel. Nekem az első számomra is tetsző függőleges vonást egy évnyi gyakorlás után sikerült meghúznom, és persze még nem tökéletes.
A legfontosabb vonásokon belül az ecset útját mutatja a következő ábra:

A kis kék nyilak az ecset fontosabb irányváltoztatásainak a helyét jelölik. Látható, hogy például egy heng meghúzása során az ecset ténylegesen mennyivel nagyobb utat megtesz, mint amilyen hosszú végül az ecsetvonás maga.

Ezek a szabályok segítik a kalligráfust abban is, hogy ne az ecset milyensége határozza meg az ecsetvonás milyenségét. Ha egy gyengébb minőségű vagy egy öregebb ecsettel ezen szabályok betartása nélkül egyszerűen vízszintes voást húzunk, annak a végei, de legalábbis egyik vége csíkozott vagy csúnyán szögletes lesz. Saját tapasztalatom is azt mutatja, hogy ellenben ha ezeket a szabályokat betartjuk (és persze nagyon sokat gyakoroljuk az egyes vonásokat), akkor szinte "megszabadulhatunk az ecsettől" abban az értelemben, hogy akármilyen minőségű ecsettel tudunk szép vonásokat húzni.

Saját magam azt tapasztaltam, hogy bizonyos gyakorlás után ténylegesen is meg lehet szabadulni az ecsettől, mint ezköztől. Ha rá tudok érezni a dolog ízére, akkor bármilyen eszközzel tudok szép kalligráfiát alkotni. Fogkefével a fürdőszobatükrön, vizes szivaccsal...stb. Ennek egyébként, mármint a vizes szivaccsal történő kalligráfiának kínában nagy hagyománya van. Idős kínaiak gyakran egymással versengve, gyakran csak egyedül, kezükben botra erősített szivaccsal és vízzel a nagy terek köveire készítenek kalligráfiákat. Ezek természetesen pár perc után eltűnnek, de pont ebben rejlik a dolog tűnékeny szépsége.

(kattints a kis képekre, hogy nagyban láthasd őket)

Ahhoz, hogy az egyes ecsetvonásokat helyesen és szépen le lehessen írni, helyesen kell az ecsetet használni.

Az ecset használata

A kínai ecset képességeinek kihasználásához be kell tartani néhány fontos szabályt. Ezek közül az egyik legfontosabb az ecset tartása. Az ecset szárának a lehető leginkább függőlegesen kell állnia és azt három ujjunkkal: a hüvelyk, mutató és középső ujjainkkal kel fognunk az ábrán látható módon. A gyűrűs és néha a kisujj is részt vesz az ecset megtámasztásában. Ha így fogjuk az ecsetet, akkor a csuklóval sokkal könnyebb az ecset hegyének magasságát szabályoznia a papír felett.
Ezt a tartást megtanulni nem könnyű, ám az írás gyakorlása során idővel rájöttem, hogy mégis ez a legcélravezetőbb tartás.

Előfordul, hogy nagyon pici írásjegyeket kell írni, ilyenkor még szóba jöhet a hagyományos európai "cerkafogás", az, ahogyan mi a golyóstollat fogjuk, de ilyenkor az ecset mozgástere jelentősen lecsökken.

Fontos, hogy az ecsetet a használaton kívül hogy kezeljük, ugyanis szőrözés nélküli, tűéles vonalat húzni csak a megfelelően karbantartott ecsettel lehet. Ennek egyik fontos szabálya, hogy sohase fogjuk meg az ecset szőrét kézzel, ugyanis a kéz zsírossága árt neki. A másik legfontosabb, hogy az ecset szőrét lehetőleg hegyesre igazítva tároljuk. Mivel tehát ezt kézzel nem tehetjük, követnünk kell a kínai szokást, azaz a bő vízzel tisztára mosott ecsetünket hegyesre nyaljuk. Ezt teszik ezer évek óta.

Az ecset tartása az első időkben szokatlan érzés, és nem is idomul hozzá könnyen a kéz, ezért gyakran remeg és szinte irányíthatatlannak érzi, aki magpróbálja. (Pl. én az első időkben). Ezen segíteni a nem író kézzel lehet úgy, hogy azt a csuklónk alá fektetjük, ezzel alátámasztva az ecsetet tartó kezet. Nagyobb kalligráfia készítésekor vagy egy bizonyos gyakorlat megszerzése után ez már gátol a mozgás szabadságában.

Az ecset használatát már befolyásolja az ember személyisége, hisz itt születik maga a szépírás, vagyis a kalligráfia. Megszületnek tehát a különböző stílusok.

A stílusok

Az írásjegyek első rendszerezésekor azok még nem ecsettel leírt, hanem többnyire kemény anyagba karcolt, vésett jelek voltak, és ez a formájukat is befolyásolta. Ennek a stílusnak a neve PECSÉTÍRÁS, ami arra utal, hogy a kezdetektől a mai napig ez az írás szerepel a hagyományos kínai pecséteken leggyakrabban. Formájára jellemző, hogy sok hullámos vonalat tartalmaz, és szerkezetében még gyakran felismerhetőek a képírás egyes elemei. Ez az írásstílus, bár elsősorban véseteken találkozni vele, előfordul ecsettel festett kalligráfiákon is. Erre és a többi stílusra is a galériában találni több szép példát.

A következő stílus, a hivatalnoki, vagy KANCELLISTA stílus. Itt az írásjegyek már egy szabályos négyszögbe írhatók, és ez innentől kezdve a mai napig a kínai írás sajátja. Ennél a stílusnál a vízszintes vonások síkja még pontosan vízszintes esetleg enyhén hullámos, a függőlegeseké pedig függőleges, ami miatt ez a stílus erősen kötött, formális benyomást kelt.

Az ecset használatának fejlődésével alakult ki a SZABÁLYOS stílus, amit standard írásmódnak is neveznek, utalva arra, hogy ezt tekintik az ecsetírás etalonjának. Ebben a stílusban tűnnek ki az ecset képességei és lehetőségei. Itt a vízszintesek már enyhén döntöttek, aminek köszönhetően az egész íráskép könnyedebbé válik a hivatalnoki stílushoz képest.

A forma felszabadulása felé tett lépés a KURZÍV stílus, amelynél a szabályok egy részét a kalligráfus már feláldozza a szabad formákért és a gyorsabb írásért. Itt a vízszintesek tovább dőlnek felfelé, ám erre a stílusra már nem mondható el annyi szabályszerűség, mint az eddigiekre. Ez a stílus sokkal nagyobb teret enged az író, ecsetforgató személyiségének a kifejezésére. Ennek az írásstílusnak egy számomra különösen kedves művelője Hui Cung császár volt, aki a kézírásával új stílust teremtett. Rendkívül kecses, vékony ám lendületes vonalai "Karcsú Aranyvonal" néven, mint önálló írásmódot tartják számon.

Végül a szabályok teljes feloldódását jelenti a FOGALMAZÓ írás megjelenése. Ez már kifejezetten a gyors lejegyzés céljából született, megfelelője a mi írásunkban a gyors, egyéni kézírás. Itt a szöveg elolvasása már nagyon jó írás és olvasási készséget követel, mivel az írásjegyek néhány vonássá redukálódtak és gyakran egymáshoz is vanna kapcsolva. Kínaiul és japánul "fű-írás" (caoshu, sou-sho) néven emlegetik ezt a stílust.

A festészet, a vallás és a kalligráfia közös határvidékén helyezkedik el egy érdekes, zen meditációval és kalligráfiával összefüggő stílus, a főként Japánban művelt "enso", vagyis zen-kör festése. Ez nem más, mint egyetlen ecsetvonással egy szabályos, lendületes kör festése. Egy tökéletes enso festése magában foglalja minden kalligráfia lényegét.

Koreai és japán kalligráfia

A kínai írásjegyeken túl szorosan kötődik a kínai eredetű kalligráfiához a koreai és japán kalligráfia is, és mindkettőnek megvannak a saját, kínaitól eltérő jellegei.

A koreai kalligráfia elsősorban a kínai írásjegyeket használja, mivel a koreai írásbeliség kezdete óta ez jelenti a műveltség igazi eszközét. A hangul használata a kezdetekben is elsősorban a néptömegek számára indult el, és a mai napig sincs akkora becsülete a kalligráfiában, mint a kínai írásnak. Holott a hangul írásjegyek formájukból adódóan csodálatosan festhetők és gyönyörű kalligráfia írható velük. Ezek stílusa változatos, de elsősorban a kurzív és a szabályos stílus jegyeit hordozzák magukon. Ez abból is fakad, hogy a hangul-ban előforduló köralakú betűktől (ng és h) eltekintve a kínaival azonos formákból áll ez az írás is.

A japán kalligráfia ezzel szemben elsősorban a szabad kurzív és fű-írást részesíti előnyben, ha saját írásjegyeit, főleg a hiraganát írja le. Ez következik abból is, hogy ez a rendszer feltehetőleg pont a fűíráson keresztül fejlődött ki a kínaiból.